Az idei tanévtől kezdve megszűnt az ingyenebéd, és most már tanítanunk kell az ösztöndíjért. A tanszék heti 20 órában foglalkoztat minket, amiért minden hónap elsején fizetést kapunk, pay check formájában. Olyan feladatot kaptunk, amivel ki is töltjük azt a heti 20 órát: fel kell keszülnünk az óráinkra, állni kell office hour-ökben [fogadóórákban] a sok-sok nekünk bombázott kérdést, rengeteget kell javítani, és persze a diákok emailjeire is kell válaszolgatni, hol szakmai kérdésekre, hol pedig olyanokra, hogy “hogy kell a Doodle-t használni, amin az órai prezentációra lehet jelentkezni?”…

 

Attis ECON1-hez, az ún. Principles of Economics-hoz tart gyakorlatot, ami az első közgazdaságtani tárgy, amivel egy undergrad talalkozik a Berkeley-n, én pedig ECON100A-hoz, ami Microeconomic Analysis néven fut, és a kevésbé elméleti-formaliyált mikroökonómiai tárgyat rejti. Alapvetően azt hiszem, eddig mindkettőnknek bejött a tanítás, még ha olykor úgy tunic, túl sok munkával jár is.

 

Az én tárgyamhoz az előadó remek könyvet választott: mostani fejemmel nagyon szeretném, ha annak idején Nechyba könyvéből tanulhattam volna először mikrót. Melegen ajánlom a Kollégiumnak megvételre, a Közgáznak és az ELTECON-nak pedig megfontolásra is, hogy a mikrót esetleg ebből oktassák.

 

A könyv minden fejezete két részre van osztva: a Part A-ben motiválja az adott témát, valamint csak intuitive, ábrákkal magyarázza el a közgazdasági fogalmakat, majd a Part B teszi mindehhez hozzá a matematikát. Így lehetséges csak formalizáltabban és kevésbé formalizáltan is tanítani a könyvet. Valamint Nechyba többféle fókuszt ajánl: lehet tanítani a hagyományos elméletre helyezve a hangsúlyt, elméletre de játékelméleti fókusszal, valamint üzleti alkalmazási, vagy közpolitikai alkalmazási fókusszal. Mia z elméletet ötvözzük a közpolitikai fókusszal, inkább az utóbbit hangsúlyozva, amit a diákok nagyon élveznek. A könyv bár elég drága, de tartozik nekik hozzá egy tanulást segítő melléklet, amiben ún. Livegraph-ok is vannak. Ez azt takarja, hogy Nechyba (állítólag a cuki osztrák akcentusával) minden ábrát, animálás közben, elmagyaráz és megmutat, hogy kell megrajzolni. Az egyes fejezetek végén pedig szerintem nagyon szemléletes feladatok vannak. (Némelyek megoldásai a diákok számára is hozzáférhető, a többieké csak az oktatók számára, mint mi vagyunkJ) Ezek közül nagyon sok alapul mindennapi, üzleti vagy közpolitikai alkalmazásokon. Valós adórendszerek vagy jóléti programok egyes elemei, telekomos csomagok árazása stb. várnak elemzésre a tanult eszköztárral. Olyan feladatok ezek, amik megteremtik a diákokban az “aha” élményt arra vonatkozóan, hogy mire és mennyire jó a közgazdaságtan. Az egész könyv sikeresen viszi végig azt a szellemiséget, ami egyébként az első fejezetben szuperösszeszedetten meg is van fogalmazva: a mikroökonómia nem annyira tárgyi tudás, mint inkább gondolkodási keret, ami az általános tudásunk, és nem pedig a munkahelyen is megszerezhető, specifikus rutinoknak lesz része. Érdekes kérdésekkel foglalkozik, amelyek (pozitív) elemzéséhez a precizitás, a kezelhetőség és a komplexitás jegyében matematikai módszerekkel megoldható modelleket épít. A modellek természetesen leegyszerűsítik a való világot, de csak annyira, hogy a lényeget tartalmazzák, a feltett kérdésre “elég jó” választ tudjanak adni. Realisztikusnak is csak azért és annyira kell lenniük, hogy jól értsük a bennük leírt mechanizmusokat, és fitteljenek a valósággal. Nechyba szerintem zseniális analógiát használ a közgazdasági modellezés értelmének érzékeltetéséhez:

 

Picasso a következő bika-sorozatának első képén teljesen élethúen ábrázolja az állatot. A soron következő képeken mindig elvesz belőle egy-egy (szerinte lényegtelen) részletet. Az utolsó képre a bika még mindig felismerhető, de már csak az látszik rajta, ami Picasso számára “a lényeg” volt a bikában… Ezért az ő érdeklődése szempontjából az utolsó kép egy “elég jó” ábrázolása a bikának. Erre tessék hét törekedni közgazdasági modellek alkotásánál is!