Tegnap, a tavaszi szünet utolsó napján, adtunk a kultúrának.
Először is egy performance-nak lehettünk részesei. Beth Fein (www.bethfein.com) Kaliforniában élő mindenes művész 6 évvel ezelőtt kreálta meg először a Dance Anywhere performance-eseményt világszerte (http://danceanywhere.org/). Ez abból áll, hogy a jelentkezők vállalják, hogy egy adott napon san francisco-i idő szerint pontosan délben saját városukban valamilyen tánc-tevékenységet folytatnak, nyilvánosan. Jelentkezhet bárki a világ minden tájáról. Idén legtöbb esemény persze Amerikában volt, de Namíbiától kezdve, Tallinnban és Nápolyban is valaki becsatlakozott. A tánc jellege teljesen kötetlen: jelentkeznek társastánc-iskolák, hobbi tánccsoportok, és profi táncosok is. Valakik csak salsáznak a tánciskolájukban, és be lehet menni megnézni, Oaklandban valakik a metróállomáson fogtak a performance-ukba, tavaly pedig állítólag valaki egy taxiban táncolt.
Mi tegnap egy kortárs művészeti galériában (http://www.togonongallery.com/) voltunk tanúi annak, amiben maga az ötlegazda művésznő is szerepelt. Már-már azt hittük elkéstünk, mert Berkeley-s pályfutásunk során meglepő módon először keveredtünk dugóba a San Franciscóba menő busszal a 2x6 sávos autópályán. De gondoltuk azért odasitünk a helyszínre, legalább a galériát megnézzük. A galéria egy belvárosi bérház második emeletén volt (egyébként az egész ház kortárs művészeti galériáknak ad otthont). Ahogy beléptünk a házba, épp a földszinten állt a lift, és benne voltak a beöltözött táncosok. Mondták, hogy siessünk, megvárnak. Gondoltuk, na épp mennek visszaöltözni. Ahogy felértünk a másodikra, és kinyílt a liftajtó, fényképezőgépek kezdtek csattogni, kamerák piros lámpái kapcsoltak be. Úgy éreztük magunkat, mint Julia Roberts a Notting Hill-ben, amikor Hugh Grantnél kinyitja a bejárati ajtót egy szál bugyiban és ingben… Gyorsan kiszaladtunk a liftből, a táncosok pedig osonó tánclépésekkel végig a folyosón az adott galéria felé vették az irányt: ekkor kezdődött a performance. Alig tettek pár lépést, amikor egy szomszédos galéria alkalmazottja kikiabált a folyosóra: “What are you doing?”, majd amikor nem érkezett válasz, kicsit agresszívebben: “Hey guys, what are you doing?”, ekkor Beth Fein kiszólt neki, hogy “Dancing”. A csávó gúnyos nevetéssel konstatálta, hogy ezeke nem normálisak, pedig az általa árusított képek, mint később megállapítottuk, sem bírtak több értelemmel, sőt. A körülbelül 10 percig tartó performance érdekes volt, a csoportból valószínűleg csak egy nő volt profi táncos, mert ő technikailag is nagyot alakított, és rendkívül jól interaktált a kiállított tárgyakkal (lásd 2. kép).
Mi az értelme ennek az egésznek? A performance után Beth Fein-t az ABC 7-es csatornájának szörnyen üresfejű riporternője a helyszínen meginterjúvolta:[1] A honlapja szerint “a művészet és a hétköznapi élmények közötti homályos választóvonalat” felfedező-feszegető művésznő elmondta, hogy azt akarja demonstrálni ezzel a rendezvénnyel, hogy művészetet, táncot csinálni bárhol lehet. A közönségtől azt kéri, hogy fényképezzen, videózzon (mi ezt meg is tettük), majd rakja fel a képeket, vidókat az esemény honlapjára. Mivel ma már kisiskolások is részt vesznek, akiket szülői engedély nélkül nem lehet Amerikában csak úgy lefotózni, az olyan performance-okon a közönséget rajzolásra, versírásra buzdítják. Ezzel akarnak mindenkit aktív közreműködésre, művészet-gyakorlásra bírni.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.