A múlt félévből, ahogy már sokatoknak meséltük, nem elhanyagolható mennyiségű időt az AT&T-vel való reklamálással töltöttünk. A legutolsó, és legdurvább húzásuk az volt, hogy a novemberben túlszámláztak minket, bízva abban, hogy nem vesszük észre, és fizetünk szó nélkül. Ez simán bejön egy nagy cégnél, ahol senki nem böngészi végig a telefonszámlát, és többszáz dollár esetén nem is tűnik fel plusz 20. Azonban nekünk itthon nincs is telefonkészülékünk, csak egy olyan vonal, ami az internetet támogatja, de telefonálni nem lehet róla. Ezek után furcsa volt azt látni, hogy egy október 31-én fogadott (Amerikában a fogadó fél is fizet a telefonálásért!) 3 perces távolsági hívásért fizessünk 6 dollár 44 centet. A hívó fél száma a Yellow Pages-ben ismeretlen volt, ezért rákerestünk a hívást nekünk kiszámlázó cégre a neten, és a következőt találtuk: http://clarkhoward.com/liveweb/shownotes/2008/04/18/13462/. Így már világos volt és felháborító: az AT&T fiktív hívásokat kiszámlázó cégekkel paktál, és részesül azok így szerzett hasznából! A “hogy sikerülhet a Szilícium-völgy tövében másfél hónap alatt internetet szerezni, majd kikényszeríteni az AT&T-ből a szerződési feltételeket” című kálváriánk után felhívom a figyelmet: ha valakinek befektetni való sok-sok pénze van, lépjen be az amerikai telekommunikációs piacra, ahol a fogyasztók nagggyon elégedetlenek (lásd: http://en.wikipedia.org/wiki/AT&T#Criticism_and_controversies, http://en.wikipedia.org/wiki/Comcast#Reputation_for_poor_customer_satisfaction).

 

Arra azonban még ezek után sem számítottunk, hogy az ilyesfajta fogyasztókkal mit sem törődő, az európai, sőt, közép-európai langyparadicsomban elképzelhetetlen bánásmódot még a visszaérkezésünk estéjén tapasztaljuk egy, a fuck AT&T-nél és a fuck Comcast-nál jóval kisebb kaliberű cégnél is.

Mivel a repülőnk este 11:30-kor érkezett menetrend szerint, volt esély rá, hogy lekéssük az utolsó metrót, ezért minibuszt rendeltünk, amit előre, interneten, kártyával ki is kell fizetni. A rendszer a fuck South and East Bay Airport Shuttle-nél az, hogy a rendelt szolgáltatást megelőző nap telefonon konfirmálni kell, hogy valóban igényt tartasz a minibuszos szállításra a megrendelt időpontban. Fel is hívtam őket otthonról, nehogy probléma legyen. Azt mondták, hogy akkor is telefonáljak oda, amikor már leszállt a repülő San Franciscoban. A gépünk korábban érkezett, de én a megbeszéltek szerint hívtam az irodát a reptérről. A diszpécser kedvesen elmondta, hogy hova menjünk a reptéren belül, ahol már vár minket a minibusz. Odamentünk, és valóban volt ott a cégnek egy minibusza (még ezer másik cég minbuszával együtt), amelyiknek a vezetője viszont közölte, hogy ő bizony nem megy Berkeley-be, és felhívta az irodát, hogy küldjenek másik buszt, nekünk pedig mondta, hogy várjunk. Vártunk, vártunk, és Attis kezdett türelmetlen lenni, mondta, hogy telefonáljunk. Én mondatm, hogy várjunk még, de ő (milyen igaza volt!) már hívta is őket. Alighogy kezébe vette a telefont, jött a Berkeley-be nem menő (egyébként fuvar nélküli) vezető, és elkezdte nekem mondani, hogy neki az iroda a telefonban azt mondta, hogy ma estére sajnos már semmiképp sincs kapacitásuk arra, hogy elvigyenek minket. Én elkezdtem kiabálni az ürgével, hogy ezt miért nem mondta eddig, inkább hagyott minket várakozni, mert most hogy fogjuk elérni az utolsó metrót (talán pont ezért...?! még szerencse ugye, hogy a gépünk korábban érkezett!). Közben ugyanezt a kedves diszpécser is elmondta Attisnak a telefonba, de biztosított, hogy a pénzünket vissza fogják utalni. Aztán rohanni kezdtünk, és végül elértük az utolsó metrót. Berkeley-ben a metróállomásról a szemerkélő januári ködben görgetve bőröndjeinket immár megnyugodva állapítottuk meg: megérkeztünk.

 

u.i.: A pénzünket állítólag visszautalták, de még biztos beletelik egy-két telefonhívásunkba, amíg valóban megérkezik… Szerencsére az egyetem továbbra is nagyon nagy élmény, már két nap után is, egész héten dézsából ömlő esőben is.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://meghajtjukaberkeleyt.blog.hu/api/trackback/id/tr541689318

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

eszkis 2010.01.24. 18:35:11

azt hinné az ember, h csak itthon ültetik fel így a hullámvasútra...

gNiki 2010.01.25. 22:56:30

Remélem, nem a Bank of America-nál van számlátok...

hedike 2010.01.27. 04:40:20

@gNiki: Nem, a Wells Fargonál. De ha már, akkor velük is volt egy kis afférunk, csak ott mi is hülyek voltunk, mert későn vettük észre. Amikor megkötöttük a számlaszerződést, elmondták a feltételeket. Két számlánk van, egy folyószámla ("checking account") és egy megtakarítási számla ("savings account"). Amíg a checkingen van pénz, addig minden tranzakció onnan folyik, de túl lehet lépni a keretet a savings terhére - mindketten úgy emélkeztünk, hogy ingyenesen. Viszont arra emlékeztünk, megintcsak mindketten, hogy a savings keretet is túl lehet lépni, csak az drága mulatság. Namármost, amikor számlát nyitsz, kell tenni legalább 100 dollárt a savingsre is. Viszont ugye amikor kiérkeztünk sok kezdeti költségünk volt, és mivel gondoltuk úgyis ingyenes a checking keret túllépése a savings terhére, nem figyletünk erre. Mindketten megszívtuk, mert mindketten túlléptük, és 10-10 dollár fejében pótoltak ki minket a savings számlánkról. Ezt sajnos mi két hónappal vettük csak észre, és mikor bementünk a bankba reklamálni, azt állította a csávó, hogy dehát mondtuk, hogy ez pénzbe kerül. Mondtuk, hogy mi mindketten úgy emlékszünk, hogy csak a teljes, összevont keret túllépése kerül pénzbe. Mondta, hogy hát akár meg is reklamálhatnánk, de sajnos már 30 napnál régebben történt az eset...

Alakulóban van egy újabb ügyünk a Mac-kel.. Amúgy a jó hír az, hogy ha reklamálsz, és kitartó vagy, akkor úgy tűnik sokmindent el lehet érni!

Bék 2010.01.31. 23:36:51

Sok az f-betűs epitheton ornans :) A kamu telefonszámla-tétel egészen megdöbbentő.

jajorama 2010.02.28. 22:21:10

Én is a Wells Fargonál voltam és nagyon elégedett voltam velük (Egyébként a Bank of America is elég jó szerintem -ha csak egy ilyen magyar bank lenne... Számlavezetési díj és egyéb extra jutalékok nélkül) Nem volt szükséges pénzt beteni számlanyitáshoz, sőt még egy akciójuk is volt amivel, még 25 dollárt is adtak ajándékba. :)

Azt hiszem én is az ATandTnél voltam és tényleg elég durvák tudnak lenni, de úgy láttam csak azokat szivatják akik átmenetileg vannak ott, illetve nem határozott idejű szerződésük van.

PAN 2010.03.15. 09:51:17

Hát nagyon megszaporodhattak a házik ha ilyen régóta nincs új poszt, azért remélem hamarosan lesz...
süti beállítások módosítása